HTML

2008.08.06. 11:51 kaddi

6. nap

Most az egyszer keltünk későn, megreggeliztünk. Egész nap Bursaban maradtunk, ez volt az utolsó napunk ott. Megnéztük az egyetemet, ahova a sógorom jár, megismerkedtünk egypár haverjával, tanárjával. Az egyik tanár irtó kedves volt, meg akart hivni  vhova, de mar ez volt az utolsó nap, s nem volt idő  rá.  Nagyon sok nyelven beszél folyékonyan, sokat utazik is, ezért szeret találkozni különféle emberrel.

Még mindig akadt vmi amit meg szerettünk volna nézni, ezért  egész nap csak fel le jártuk a várost. Bementünk egy parkba is, hát pont a legnagyobb esőt is kifogtuk. A parkba belépőt kell fizetni(!), de mi egyetemistáknak mondtuk magunkat, igy kb. 10 eurocentet fizettünk. Szép hely, teli fákkal, gyerekeknek játszóterekkel, kevés kávézóval, kisebb vidámparkkal, meg tóval. Még az autókat is beengedik.

Majd még estig kint voltunk, vártunk a tanárra, de nem tudott eljönni.

Szólj hozzá!


2008.07.28. 11:01 kaddi

5. nap

ISZTAMBUL

Kora reggel útnak indultunk, kb. 230 km-re volt Bursától. De hogy cseppet rövidítsünk hajóval  tettük meg a fele utat (talán 20 euro az autóra, személyre nem kell fizetni). Amikor megtelt, átvitt a másik oldalra. Elég sokan jöttek, minden török melegszendvicset meg teát ivott egész úton. A hajón fűtöttek (szerintem nem volt túl hideg, én félújúban meg szandálban voltam). Útközben tengeralattjárót is láttunk. Az út kb. 30 - 45 perc volt. Majd Isztambul ázsiai részére értünk. Az egész városban építkeznek, új utak, hidak, alagutak. Minden újnak tűnik, az is, mert rajta vannak az évszámok, tíz évesnél nincs is nagyon öregebb. Az autópályára (ami mellett parkosítás, és virág díszítés van) fizettünk 1 egész eurot, beleszámítva a hidat is (visszafele csak a híd 4 euro, kártyás!).

Információs táblák sehol, ha van akkor biztos törökül. De az is csak pár alkalommal fordul elő, és nem vezet el a célig. Úgyhogy egy ideig csak köröztünk, próbáltuk megtalálni az utat, de nem sok sikerrel. Majd már nagyon éhesek voltunk, s leparkoltunk. Első hely ahol megálltunk, egy piac volt (Spice Market). Tele volt nagyon finom édességekkel, tea porokkal, fűszerekkel, mézekkel, aszalt gyümölcsökkel (a szárított gránátalmamagot muszáj kipróbálni), illatos gyertyákkal. Végigkóstoltunk mindent, nagyon finomak voltak, de el is kérik érte az árát. Sok az ember, turisták is, s nagyon zsúfolt.

Én nagyon szeretek kirándulni, de Törökországtól egy kicsit tartottam, főleg az autónkat féltettem. Sokat olvastam, hogy nem tudnak vezetni (ez nem igaz), meg féltem, ne hogy ellopják (mert nincs autó, nem tudunk visszamenni, plusz még kifizettetik az adót is, mintha eladtuk volna). Tudom, ha ilyenekre gondolok, valósággá válhatnak. Hát vhogy így is történt.

Ahogy kijöttünk a piacról, láttam, hogy az autónk helyén vki más parkol. Azt az érzést senkinek nem kívánom. Nyugtatni próbáltak, h biztos máshol parkolunk, nem is ismerjük a környéket,... vagy csak a zsaru vitte el. Végül kiderült, hogy nem lopták el. Jobb helyeken azért kiraknak egy táblát, vigyázz, elvesztheted az autód, ha ide parkolsz, de itt semmi. Tábla volt igaz (tilos megállni), de hogy legalább fél kilométerrel előtte, és mindenki ott parkolt. Mi meg örültünk, mikor vki kijött, s a helyére tudtunk menni. De hogy, miért a mienk kellett nekik, külföldi rendszám, turisták??? száz másik is ott parkolt. Jó, gondoltam, hogy találjuk meg most az autót, mennyit fogunk fizetni, mennyi idő veszik el,... Végigjártuk a közeli autóparkokat, ahova az elkobzottakat viszik, de sehol se tudtak segíteni. Ilyen parkok minden 100 méterben vannak, nem is értem miért nem használják rendes parkolónak. Végül egy óra alatt megtaláltuk. Örültünk, és mérgesek voltunk.

Folytattuk a városnézést. Valahogy megtaláltuk a történelmi helyeket is. Majd rájöttünk, hogy ugyanott vagyunk ahol a piac volt. Megnéztünk jó pár mecsetet, teret. Persze mindent gyorsan, mert az ilyen helyek 9 - 16.00 óráig vannak nyitva, meg minden nap vmi be van zárva. Tehát lemaradtunk egy két dologról, de azért sok mindent láttunk, szép élményekkel gazdagodtunk. Nekem a város nagyon tetszett, tudnák ott lakni. Megigértük magunknak, hogy ide még visszatérünk.

Zárva tartás: St. Sofia - hétfő, Topkapi saray - kedd, Dolmabahcse, Beylerbeyi palota - hétfő, csütörtök, Grand bazar, Spice Market - vasárnap. A mecsetekben mindig van tiszta kendő, mert nem szeretik ha a nők fedetlenül mennek be, de viszont nem mindehol szólnak, ha nem viselik. A cipőt azonban muszáj levetni, mert a szőnyegek is nagyon tiszták. Nem szabad imádkozó ember elé állni, de erről általában ők gondoskodnak, pl. falnál imádkoznak. A dzsámik tele voltak emberekkel, turistákkal, futkosó gyerekekkel, földön ülő fiatalokkal. Olyan volt az egész mint egy nagy parkja a nyugalomnak.

Találtunk olyan utcákat is a városban, lakóhelyek, amik nagyon meredek (50°) hegyen vannak. Már tényleg féltünk, hogy az autó visszacsúszhat, vagy mi lesz ha meg kell állni.

Majd a visszautat egybe levezettük, késő este volt, mikor ahotelba visszatértünk.

Szólj hozzá!


2008.07.24. 10:32 kaddi

4. nap

Nem volt túl jó idő, felhős volt az ég, de mi megint városnézésre mentünk.

Először megint elmentünk a plázába, vegyünk egypár otteni kaját reggelire. Hát. Volt jó, s nem túl jó, de majd erről később. Inkább az zavart, hogy hideg volt, mi meg azt hittük veszünk vmi frissensültet.

Majd így jólakva elmentünk megnézni egy(jó)pár mecsetet. Pont déltájt volt, minden teli volt imádkozó emberrel. Turisták is voltak, egypár kisebb csoportban. Mindjárt oda is álltunk melléjük, hogy kihallgassuk mit is mond az idegenvezető. Legjobban a török leleményesség fogott meg, ami nem csak 600 évvel ezelőtt a dzsámi építésekor volt jelen, de a napjainkban is. Akkor az épületről még annyit, közepén volt vmi kád szerűség, amiben vizet tároltak, hogy a meleg napokban ne szenvedjenek a hőségtől, csappal, ha vkinek vízre lenne szüksége. A földrengésektől már akkoriban is félhettek, mert nagyon biztonságosra építették a mecsetet, hisz ma is áll. A működését nem értettem, de a lényeg, hogy 2 egy méteres, kb. 15 cm átmérőjű forgatható oszlop tartja az épületet. Mit tud ez csinálni??? (ha vki tudja, megírhatja, mert érdekel)

Sajnos a leghiresebbet nem tudtuk megnézni, felujítás alatt volt. De a látvány kívülről is megérte, nagyon szép kék szine van, úgy mint a legtöbb mecset diszítésében is fellelhető.

Végigjártuk a történelmi helyeket, vásárokat.

Majd gondoltuk, felnézünk, mi van a közeli hegyen. Lentről nem is tűnt messze, de egy jó félóra, talán egy is volt mire felértünk. Nagyon hideg volt, s majdnem mindenhol megmaradt a hó. Vmi védett parknak volt minősítve, be is kellett fizetni, de gondoltuk, ha már ott vagyunk. Sűrűn lehetett találni forrásvizet, kis folyókat, mini vízesést. Akkor már csak az üresen maradt, hatalmas szállodákat láttuk, sífelvonókat, egy két embert. Sétáltunk a hidegben, hógolyóztunk,csuszkáltunk.

Változatos volt ez a kirándulás, mert mindent láttunk = havat, tengert, meleget, hideget, hegyet, barlangokat, vízesést, műemlékeket, ókori településeket, legmodernabb dolgokat, olyan természeti jelenséget, amiről még nem is hallottam, ...

Szólj hozzá!


2008.07.19. 12:23 kaddi

3. nap

Körűlnéztünk, hol is vagyunk. Bursa egy nagy város, tele plázákkal. Be is néztünk, hátha találunk vmi olcsó dolgot. Ez nem volt könnyű, ha világmárkák részlegre mentünk. De mielőtt beléphettünk volna, ellenőrzés. Ez tisztára olyan, mint a reptéren - táska átvilágítás, kapu, ami jelzi a fémet, de ez nem csak ott, az áruházon belül az üzletek bejáratánál is még 1szer, de ez már ritkábban (összevetve, hogy amikor visszamentünk Görögországba a határőr kézzel nyúlt bele a táskákba! szerintem ez szabályellenes). Az élelmiszerüzletben  a kasszák nem a kijáratnál vannak, össze-vissza az üzleten belül, ha nem viszel kosarat, senki nem szól. Fontos. Ha külföldi vagy,  s vásárolsz vmit, nem kell kifizetni az adót, ez akkor jó ha vmi drágább elektronikus dolgot veszel. Azt hiszem a határon igényelhető vissza a pénz.

Majd ezután elmentünk Mudanyaba, a Márvány tengerhez, csak ugy körülnézni (max. 1 ó út), hátha van kedvezőbb hotel. Fürdésre még talán hideg volt, esős időt is kifogtuk, tenger sem nézett ki túl jól.

Hotelokról még annyit, hogy nagyon külömbözőek. Van ami nem tiszta, kicsi de sokkal drágább (pl. 40-50 euro), mint egy új, tágasabb, internetkapcsolattal (ezt lealkudtuk 30 eurora/szoba/éj). Körül kell nézni ha vki szállás nélkül megy. Minden nap kérik az árat előre, ne hogy vki otthagyja fizetés nélkül. Persze mindenhol reggeli és "garázs" bele van számolva. A parkolásról, lehet h csak a hotel előtt, szabadon, de garázsnak mondják.

Majd visszametünk Bursaba. Felmentünk a hegyekbe, hogy végignézzünk az egész városon. Ott laktak a gazdagabbak, de az egész város rendezett, még azok a helyek is ahol nem nagyon laknak, csak a sztráda van. Szökőkutak, parkok, zöld övezet mindenhol.

Törökország színbólumai természetesen a nemzeti zászló, ami megtalálható mindenhol. Pl. nem egy olyan lakóházat láttunk, aminek minimun 20 ablakja volt, de kivétel nélkül mind a 20ból zászló lógott. Ezek mellett meg a 2-3 szatelitantenna. De voltak hatalmas nagy zászlók is, amik nagyon magasban voltak, ezeket este ki is világították.
Ata Türk is állandó jelenség Törökben. Az arcképe ott van mindenhol, még olyan helyen is ahova értelemszerűen nem tartozik. Ez természetesen megint minden méretben, láttam egy hegy nagyságú aranyozott arcot is.
De amiből mégtöbb van, az a mecset. Olyan nincs, hogy valamelyik irányba néztem volna s nem találtam egyet sem, de ez városon kívül is igaz, vagy, hogy 100 m-es körzetben ne lenne egy sem.

Szólj hozzá!


2008.07.18. 13:13 kaddi

2. nap

TÖRÖKORSZÁG - VÉGRE!

Szép, dombos táj, közepén két irányból 3-3 sávos út, forgalom nincs, autókat is csak néha látni, de mégkevesebb embert. Az utat viszont egyenesen, több km hosszan lehet látni.

Gondoltuk, sok a szegény, nincs pénzük autóra, köztudott, hogy a benzin is drága náluk. Jó, utána rájöttünk, hogy a fele nem is  igaz. Lakosság nagy százaléka nagyvárosban lakik, s ezek közti települések eléggé kihaltnak tűnnek, vagy nem is lehet találni semmit.

A nagyvárosokról - zsúfolt, teli autóval, rendezettek, minden felujítás alatt, virágokkal való díszítés, hidak, utak építése folyik, és rengeted új lakóteletet készítenek. Komolyan mondom, öreg házat nem is láttunk, csak újat, vagy még befejezetlent. Nem is értem, eddig hol laktak az emberek, vagy kiket is várnak abba a rengeted új lakásba???

Az emberek nagyon kedvesek, segítőképesek, még akkor is ha nem beszélnek angolul. De azt fölösleges megkérdezni  tőlük útbaigazításnál, hogy milyen messze van, mert mindenki azt fogja válaszolni hogy 2 km. De lehet hogy még megkérdezi a haverját is, hogy biztos 2 km, s ő is rámondja nagy mosolyal. Valójában lehet 100 m, vagy 10 km is.

A vezetésröl. Nagyon féltem, mikor elindultunk, mert mindehol csak azt olvastam, hogy a törökök nem tudnak vezetni, nagyon kell vigyázni, nem adnak elsőbbséget,... Szerintem ez hülyeség. Mindenki még a szabályokat is betartotta.

Arra azonban figyelni kell, hogy náluk van olyan redszer, hogy aki körforgalomban van, nincs elsőbbsége, általában 3x kell megállnia piros táblánál.

Az útjaik jók, sztrádán csak keveset kell fizetni. A Boszporusz hidon csak akkor kell fizetni ha Ázsiába megyünk, de csak kártyával lehet. Mi persze megállítottuk a sort, s biztos nem mi voltunk a legszimpatikusabbak. Majd gyorsan megkértünk egy törököt adja oda az ő kártyáját, s mi készpénzt adunk érte.

Az utunk folytatása,  Márványtenter északi oldalát választottuk, majd azt mondták jobb lett volna a déli. Mindegy.

15:30 kor indult a hajó Isztambulból Yalovába, majd végre elértük Bursát kb. 18:00kor.

1250 km / 18,5 h vezetés.

(jobbra számítottunk, csak sok görög "sztrádán!" nem tudtunk haladni csak 50 km/ó val, ami meg jobban bosszantott, hogy elkérték a pénzt még olyan útszakaszokra is.)

Szólj hozzá!


2008.07.18. 12:38 kaddi

1. nap - 24. 4. 2008, csütörtök

Indulás: este

18:00 hajó Zakynthosról, 19:30 Kilini

másnap reggel kb. 3:00 kor már Tesszaloniki, majd egy kis alvás után török határt reggel 8:00 kor értük el. Ez volt Kiri. Irtó nagy határátkelö, normális mennyiségű határátkelővel, de így is kb. belefértünk az egy órába - vízum, autóspapírok,...

Eddig 930 km + komp

 

Szólj hozzá!


2008.04.24. 00:00 kaddi

TERV

Zakynthos - Kilini - Patra - Navpakos - Itea - Lamia - Larissa - Tessaloniki - Kavala - Komotini - Alexandropouli - Török határ = Kiri majd még nem tudtuk pontosan, Márványtenger északi része, ill. déli. Célállomás Bursa

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása